„Mayday, mayday, nincs tolóerő, nem tudunk emelkedni” – ez volt az utolsó üzenet a tragikus véget ért Air India gép tapasztalt pilótájától. A Londonba tartó Boeing 787-8-as típusú Dreamliner mindössze 30 másodpercet töltött a levegőben és 200 méterre sem tudott felemelkedni.
Egy kivételével az összes, a fedélzeten tartózkodó ember és a becsapódás helyszínén még ismeretlen számú áldozat halála ismét a kérdéseket vet fel a Boeing gépekkel kapcsolatban. A most első ízben katasztrófát szenvedett 787-8-as típusú Dreamlinert tartották az amerikai gyártó legbiztonságosabb modelljének. A videókat elemző pilóták szerint a felvételek alapján, az Air India gép fékszárnyai nem álltak a megfelelő szögben, enélkül pedig a gép nem tud felszállni.
A 2011-ben üzembe állított típus eddig már több, mint 1 milliárd embert szállított. Ennek ellenére a Dreamlinerrel kapcsolatban már korábban is felmerültek kérdések. Egy alkalommal például az egyik gép zuhanni kezdett, amikor a pilóta ülése váratlanul előrecsúszott, ami a robotpilóta kikapcsolásához vezetett. Tavaly pedig egy Boeing-dolgozó állításai nyomán az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) vizsgálatot folytatott az összeszerelés során jelentkező potenciális hibákról.
Sam Salehpour, a cég minőség-ellenőrző mérnöke azt állította, hogy a Boeing kihagyott bizonyos lépéseket az összeszerelésnél. Emiatt fúrás utáni forgács került interfészekbe és deformálódott a kompozit-anyag – jelentette a CBS News. Az azonban még nem világos, hogy mindennek köze lehet-e a mostani katasztrófához.
A szerencsétlenül járt 787-es 11 éve repült az Air India kötelékében és 41 ezer órát töltött a levegőben. Ez azt jelenti, hogy a várható élettartama harmadánál járt, ami „érett, de nem öreg kort” jelent és az ilyen gépek biztonságosnak mondhatók, ha folyamatosan karbantartják őket.
A Boeing – más modellek gyártójaként – már többször is kellemetlen helyzetbe került, így két 737 Max típusú gépe lezuhanása miatt, ami 346 ember életét követelte. Tavaly januárban egy ilyen modell ajtaja esett ki. A Dreamlinerek esetében több légicégnek is gondjai támadtak a gép hajtóműveivel – ez azonban nem befolyásolta a típus biztonsági mutatóit, mert az ilyen gépeket nem is engedték felszállni, amíg ki nem javították a hibákat.
Jelenleg 1100 787-es repül a legtöbb nagy légicég flottájában.
A különböző ügyek miatt 2019 óta a Boeing több mint 35 milliárd dollárt veszített. Májusban például a vállalat belement, hogy 1,1 milliárd dollárt fizet az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak hogy elkerülje a két 737 Max gép miatti bírósági pert. A mostani katasztrófa után közel 5 százalékkal esett a cég részvényeinek árfolyama.
A BBC-nek nyilatkozó volt légibaleset-nyomozó, David Gleave szerint „nagyon szokatlan baleset történt egy nagyon biztonságos géppel”. A modern utasszállítók egy hajtóművel is el tudnak repülni. Két hajtómű potenciális elvesztése felveti a madarakkal való ütközés lehetőségét – mondták más szakértők.