A helyi válságkezelő csoport közölte, hogy a hegyvidéki falu körülbelül 300 lakosának el kellett hagynia otthonát. A régióban már nem tartózkodnak turisták, a falu közelében található pár házat már szombaton kiürítették. A térség túraútvonalait már a múlt hét végén elővigyázatosságból lezárták.
A közel négyezer méter magas Bietschhorn-hegy alatti sziklapárkányon bármelyik pillanatban bekövetkezhet a sziklaomlás – mondta Matthias Ebener, a régiós katasztrófavédelem szóvivője. A geológusok szerint a falu a kőlavina útjában áll, és elővigyázatosságból evakuálták.
A hegyoldalon a sziklamozgások vizsgálata alapján a hatóságok úgy vélik, hogy a következő napokban soha nem látott mennyiségű kőzet fog lezúdulni – mutatott rá a szóvivő. A meglazuló szikla egy gleccser felett van, és a hatóságok attól tartanak, hogy magával rántja a jégtömeget - tette hozzá. Elmondása szerint a lakosok valószínűleg csak akkor térhetnek haza, ha a szikla már leomlott.
A legrosszabb forgatókönyv szerint a hegyről akár 5 millió köbméter kőzet is lezúdulhat - nyilatkozta a kanton természeti veszélyekkel foglalkozó hivatalának munkatársa a Tages-Anzeiger lapnak.
Néhány nappal korábban már történt egy kisebb sziklaomlás, amely törmelékáradatot indított el, és a Lonza folyó felett körülbelül 500 méterrel állt meg.
A tengerszint felett 1540 méteren elhelyezkedő Blatten a Rhone-völgy északi oldalán található, és a Lötschental-völgy leghátsóbb települése.