Ahogy arról beszámoltunk, alig néhány héttel a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt lezárult a Hungaroring valaha volt legnagyobb átalakulásának második üteme. A tavalyi F1-es verseny óta újraaszfaltozták a célegyenest, továbbá megújult a főépület és a főtribün is.
36 garázs és 4 technikai boksz kapott helyet a főépületben, aminek az első emeletén egy 2000 fő befogadására alkalmas VIP-területet alakítottak ki. A 80 fős ültetett étkeztetésre alkalmas, konyhás étteremben a kisebb események alatt étkezhetnek a vendégek. Ezen a szinten találhatóak még az irodák, a Paddock Club további termei, illetve a sajtótájékoztató-terem. A második emeleten az üzemeltetési és sportszakmai irodák, valamint egy, a Paddock Club bővítéseként is működő tetőterasz helyezkedik el. Az új, 13 ezer négyzetméteres és 10 ezer fős befogadóképességű főlelátó mellett a kommentátorállások és a VIP-terasz is elkészült. A teljes rekonstrukció jövő tavaszig zárulhat le.
A beruházásról Szabados Gábor sportközgazdász az InfoRádióban elmondta: nem a magyar sport általános fejlesztéséről van szó, hiszen csak egy kis része az a hazai sportéletnek, ami a Hungaroringhez kötődik – más nagy sportlétesítményeinkkel összehasonlítva –, országimázs szempontjából azonban rendkívül fontos szerepet tölt be a létesítmény. Vagyis
a Magyar Nagydíjnak igazából nem a sport, hanem a marketing a jelentősége.
„Önmagában az, hogy ott vagyunk a nagyjából húsz ország között, amelyik Forma–1-es futamot rendez, nagyon nagy szó” – fogalmazott a szakember, hozzátéve: nem sok más lista van, ahol a világ legnagyobb, gazdaságilag legerősebb országaival vagyunk egy szinten. „Miután a mogyoródi futam kiemelt helyet foglal el a versenynaptárban, valós és jogos elvárás, hogy ennek helyszínét minél jobban, minőségibb módon alakítsuk ki” – mondta Szabad Gábor.
A Hungaroring eddig sem kizárólag a Magyar Nagydíjnak volt az otthona, de a fejlesztésnek köszönhetően tovább bővülhet az ide kapcsolódó rendezvények köre. A sportközgazdász szerint viszont az itt befektetett komoly beruházási összegre – ami egyértelműen összemérhető több stadion árával –, nem úgy kell tekintetni, mint ami ezekből meg fog térülni, hanem sokkal inkább egy befektetésre az országimázs szempontjából. Szerinte inkább az a fontos a létesítmény működésével kapcsolatban, hogy minél inkább fenn tudja tartani magát, vagyis a fenntartási költségeket a rendezvényekből tudja fedezni.
Hogy mennyi plusz turistát vonz az F1-es Magyar Nagydíj, illetve mennyire teszi még ismertebbé Budapestet és az országot, azt Szabados Gábor szerint számokban nem könnyű megfogalmazni, mert bár van nagyon sok számítás, ezekben mindig nagyon sok a szubjektív elem. Amit viszonylag jól lehet számolni, hogy hányan vesznek részt egy nagydíjon, és hogy nekik mennyi az átlagos költésük. „Ha csak ezereurós költéssel számolunk – a Hungaroring-látogatók zöme magasabb fizetőképességű külföldi, ezért ez inkább a minimum –, akkor alaphangon is több százmillió eurós tételt jelent a magyar gazdaság számára, adóvonzataival és egyebekkel” – magyarázta.
Ebből még a futam rendezési költsége nem térül meg, hiszen nem csak arról van szó, hogy fenn kell tartani egy létesítményt és meg kell rendezni a futamot, hanem nagyon komoly jogdíjat is kell fizetni az FIA-nak. És itt jön képbe Szabados Gábor szerint az, ami már jóval nehezebben számítható: a futam jelentette imázshatás.
„Hogy ott vagyunk azon a listán, hogy F1-es futamot rendezhetünk, már önmagában egy nagyon erős, egyfajta brandalakító hatása van”
– ismételte meg. Brand alatt Magyarországnak mint turisztikai és egyéb desztinációnak a márkája értendő, és hogy mondjuk a Brad Pritt főszereplésével készült Forma–1-filmbe bekerült Magyarország, az pontosan annak a következménye, hogy a mogyoródi futamnak milyen erős a pozíciója, és hogy az évtizedek alatt milyen meghatározó versenye lett a sorozatnak – emelte ki Szabados Gábor.
Ez minden olyan döntésre hatással lehet, amit Magyarországgal kapcsolatban a külföldiek meghoznak. „Kezdve attól, hogy egy német hipermarketben egy vásárló francia vagy német bort vegyen le polcról. Utóbbinak nőhet az esélye azáltal, ha olyan területeken, mint mondjuk az F1, Magyarország ismertebb és jobb képet tud kialakítani magáról” – mondta a sportközgazdász.