eur:
402.89
usd:
349.59
bux:
98560.68
2025. június 20. péntek Rafael
Dusty conventional tillage wheat planting on a field near St. John Washington
Nyitókép: Edwin Remsberg/Getty Images

Óriási a baj: nagy folyóink nem hozzák, elviszik a vizet

Az egész országban kritikussá vált a talajszárazság – mondta az InfoRádióban a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Petőházi Tamás közölte, a termőterületek töredékén lehet öntözni, ráadásul az alacsony vízszint miatt a Duna és a Tisza akár 100-150 kilométer távolságból képes elszívni a vizet.

Már a tél sem volt optimális, nagyon kevés csapadék érkezett, a tavaszi szárazság pedig csak annyiban kedvezett a gazdáknak, hogy időben el tudták végezni a munkálatokat – ismertette a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Petőházi Tamás elmondta, a májusi csapadék jót tett a kukoricának, de voltak olyan országrészek, ahol nem volt ennyire kedvező a helyzet.

„Az áprilisi, májusi esők következtében a talaj felső rétegeiben a helyzet jobb lett, de sajnos a talajszint alatti 60 centimétertől nagyon nagy a vízhiány, ennek a rossz hatása várhatóan be fog következni” – mondta az elnök, és hozzátette: Medárdkor sok helyen esett, de a 40 napig tartó csapadék elmaradt.

A Dunántúlon egy darabig jobb volt a helyzet, mostanra azonban az egész országban kritikussá vált a vízhiány. „A terméscsökkenéstől a teljes kiszáradásig bármi történhet, ez attól függ, hogy mi lesz a későbbiekben” – tette hozzá.

Az elnök hangsúlyozta: nem tudni, mekkora lesz az aszály, így azt sem, hogy a jelenleg öntözésre betárolt víz mire lesz elegendő, emellett a Duna és a Tisza alacsony vízszintje is súlyos következményekkel járhat. Mivel a folyókban is kevés a víz, a Duna és a Tisza akár 100-150 kilométer távolságból képes elszívni azt.

„A növények gyökere nem tud olyan gyorsan nőni lefelé, hogy a vizet elérje, és ilyen esetekben az öntözés sem tud nagyon sokat segíteni, mert a száraz talajban felülről kapott öntözővíz a gyökérzónán átrohan, és a növények nem tudják megfelelően hasznosítani ezt a vízmennyiséget” – magyarázat a szakember. Azt is ismertette, hogy a 4 millió 300 ezer hektáros magyarországi termőterületből 240 ezer hektárt tudnak öntözni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy több projekt is elindult ebben az évben, például a Vizet a tájba program, de évek kellenek, amire ezek komoly eredményeket tudnak majd elérni.

„A héten elindul az őszi árpa betakarítása, a jövő héten pedig várhatóan az őszi búza aratása is megkezdődhet. A termésátlag a szárazság miatt a vártnál alacsonyabb lehet, közepesnek ígérkezik” – fogalmazott Petőházi Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több esetben is amőbákat találtak a párkányi strand vizében

Több esetben is amőbákat találtak a párkányi strand vizében

Párkány város vezetése részvétét nyilvánította annak a családnak, amelynek 11 éves fia agyevő amőba fertőzés következtében hunyt el. A fiú korábban a helyi termálfürdőben is járt, de a fertőzés forrása még nem tisztázott. Tíz mintából nyolcban előzetesen amőbák jelenlétét mutatták ki, a pontos azonosítás azonban még folyamatban van. A tragédia hatására jelentősen visszaesett a vendéglátósok forgalma, főként a kisgyerekes családok maradnak el.

Magyarics Tamás: nehéz helyzetben Donald Trump, fontos döntést kell meghoznia

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy megtámadja-e Iránt, vagy sem – közölte a Fehér Ház szóvivője. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora szerint az amerikai elnöknek bel- és geolpolitikai, valamint energiaellátási szempontokat is mérlegelnie kell a beavatkozás kapcsán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.23. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Trump végső határidőt adott Iránnak, nukleáris katasztrófa fenyeget – Pénteki percről percre híreink az Irán-Izrael háborúról

Trump végső határidőt adott Iránnak, nukleáris katasztrófa fenyeget – Pénteki percről percre híreink az Irán-Izrael háborúról

A Fehér Ház június 19-én jelentette be, hogy Donald Trump hamarosan döntést hoz arról, hogy az Egyesült Államok mit lép Iránnal kapcsolatban. Karline Leavitt szóvivő annyit konkretizált, hogy legkésőbb két hét múlva minden kiderül, eddig dönt az amerikai elnök a beavatkozásról. Dmitrij Medvegyev 2008 és 2012 között volt Oroszország első embere, és máig befolyásos szerepelőként jelenik meg a médiában. Ezúttal a Jeruzsálem és Teherán között zajló háborút értékelte, elsősorban abból a szempontból, hogy milyen következményekkel járhat az izraeli légierő bombázása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×