A legtöbb helyen esőre, záporokra számíthatunk a front kapcsán, de helyenként a Dunántúlon, főként a keleti felén, majd a főváros környékén és az északi, északkeleti részeken számíthatunk villámlásra. A zivatarokat jég kísérheti és néhol kiadósabb csapadék, akár 20-30 mm eshet rövid idő alatt – figyelmeztet az Időkép.
Nemcsak délután, hanem az éjszaka folyamán is számíthatunk égzengésre. Keddre virradó éjjel a Dunántúl keleti, északkeleti harmadán, valamint Pest megyében, néhol az északi tájakon alakulhat ki nagyobb valószínűséggel zivatar. Napközben pedig egyre kevesebb helyen, még a középső, északi tájakon fordulhat elő zápor, kevés zivatar. Ekkor már sokfelé kisüt a nap a front mögött, és néhány fokot mérséklődik a meleg.
A HungaroMet a közösségi oldalán reggel azt írta, hogy esik az eső, legalábbis a Dunántúl egyes (szerencsés) részein. A látványhoz nem érdemes hozzászokni, ez a hidegfront sem a csapadéktevékenységéről lesz híres. Ahogyan haladunk kelet felé az országban, úgy egyre nagyobb területen marad száraz az idő, a keleti országrészben inkább záporok, zivatarok enyhíthetik lokálisan az aszályhelyzetet – teszik hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy miért nem hoz több csapadékot a mostani front, kifejtik: hasonló a helyzet, mint legutóbb, vagyis a középpontjával az óceán fölött lévő anticiklon kelet felé terjeszkedik, „orrosodik”, gyorsan emelkedik a légnyomás, a front emiatt gyakorlatilag hazánkban szétesik.