eur:
403.32
usd:
351.18
bux:
97753.36
2025. június 19. csütörtök Gyárfás
Airbus A319-112 utasszállító repülő a Milex 2025 elnevezésű nemzetközi gyakorlat látogatói napján a pápai bázisrepülőtéren 2025. április 10-én.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Szijjártó Péter: 87 magyart evakuáltunk Izraelből

A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletének keretében 87 magyar és egy amerikai állampolgárt sikerült hazajuttatni a Közel-Keletről.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a közel-keleti háború nyomán egyre súlyosabb a biztonsági helyzet, egyre nagyobb területen zajlanak harcok, ami miatt sajnos egyre több magyar ember kerül veszélybe és szeretné elhagyni a térséget.

"Természetesen ahogy az lenni szokott, mindenkinek segítünk. Most azonban az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva, ezért mindazokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinnünk az izraeli-egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal lehet lejuttatni őket Sharm el-Sheik repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük" - tudatta.

"Jó hír, hogy a repülőgép felszállt Sharm el-Sheikből,

így az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került már biztonságos szakaszba. Összesen 88 embert hozunk haza, 87 magyar és egy amerikai állampolgár alkotják az evakuációs kontingenst" - tette hozzá.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a műveletben részt vevő diplomatáknak, hogy az akciót ilyen fegyelmezetten és ilyen jól, eredményesen végre tudták hajtani a rendkívüli nehézségek dacára.

"Tehát összesen 88 ember, köztük 87 magyar és egy amerikai állampolgár most már biztonságban van" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kemény János: Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert

Kemény János: Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert

A nukleáris nagyhatalmak elmozdultak a leszerelési trendtől, és a fegyverkezés felé haladnak a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet jelentése szerint. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa az InfoRádióban elmondta, hogy a nukleáris fegyverkezés erősödése tapasztalható Kína és Oroszország részéről is. Kemény János szerint Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.19. csütörtök, 18:00
Szalai Máté
külpolitikai szakértő, a Clingendael Intézet kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×